Szoptatás, avagy ezt jól megsz*ptuk

Anyatej, nagyon fontos, immunrendszer, szoptatás, öröm, csoda... és hasonló nagyon pozitív szavak, érzések. De nekem miért alakult máshogy?

Kiemelném, hogy ez az én tapasztalatom Martinnal. Ez ugyebár nem törvényszerű, mindenkinek más és más élmény a szoptatás, nekem ilyen volt: 

Megszületett Martin. Ott van egy lila kisfiú a meztelen felső testemen, aki keresi a cicim, és ügyesen meg is találja. Várom azt a csodás érzést, de valami egészen mást érzek. 

1. nap

- Húha, ez bizony fáj. Na nem baj, mindjárt elmúlik.

2. nap

-Ez nem múlik el, ez rosszabb.

3. nap

- Ez bizony BAROMIRA nem múlik. Ez borzasztó. Vézik, sebes a mellem.

4. nap

- Tuti, hogy valamit rosszul csinálok. Milyen anya vagyok én, hogy meg sem tudom etetni a kisfiam?! De hát van tejem, érzem. Bukott egyet, szóval tuti eszik. De miért fáj ez ennyire? És miért számolom vissza a perceket, hogy mikor lesz a következő szoptatás?

5. nap

-Nem tudok aludni a félelemtől. Attól, hogy fájni fog. NAGYON. A szülés utáni hormonok még erősen tombolnak bennem, több litert izzadok egy éjszaka.

6. nap

-Áron, légyszíves tömd a számba a pelenkát. Egyrészt azért, mert üvöltök, mint egy sakál, miközben a kisfiam aludna és enne. Valamint azért, hogy ne törjön ki a fogam, miközben szorítom és csikorgatom ezerrel. 

7. nap

-Lanolin-lanolin-lanolin. Ne érj hozzám, ne is nézz a mellemre, ne is fújjon a szél, nenenenenene, levegőt se vegyél a közelemben. 

És ez így megy még 6 hétig. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy én ezt még egyszer kibírnám. Őszinte leszek. Én a szülés után úgy gondoltam, hogy bármikor, bármire képes leszek, és hogy sosem fog semmi jobban fájni a szülésnél. Akkorát tévedtem...TE JÓ ÉG. 

Blogok, fórumok, facebook csoportok olvasása, ami nem nyugtatott meg, mert nekem MOST fáj. 2 óránként annyira fáj, mintha pengét huzogatnának rajtam...

"Majd jobb LESZ"

"Csak bírd ki, utána csodálatos LESZ"

"Ez bizony ilyen"

"Örülj, hogy van tejed"

Ühüm...Köszi... De nekem akkor is most fáj?! 

Az ember fél dolgoktól. Valaki póktól, valaki a magasságtól, valaki attól, hogy el ne kapjon valamilyen fertőzést a buszon. Ezek ellen tudsz védekezni nagyjából. Meglátsz egy pókot, hozzányúlsz a legközelebbi tárgyhoz, amivel szét tudod kenni a falon, vagy szimplán sikongatva elrohansz. Ha a magasságtól félsz, akkor nem mész kilátóba, meg nem nézel ki a 180. emelet ablakán. Az utolsóra meg ott vannak a kézfertőtlenítők, maszkok, gumikesztyűk stb.. Na, de félelem magától a fájdalomtól?! Ami elkerülhetetlen?! Mert muszáj megetetned a kisbabád, a konfort szopizásról ne is beszéljünk. Arról, hogy milyen jól esik neki, ha csak veled van a melleden, és te ezt nem tudod neki megadni, mert legszívesebben elfutnál, és visszapörgetnéd az időt. Visszabújnál anyukád méhébe, hogy köszi, ezt most inkább kihagynám. 

Nem túlzok. 

Elmesélem ezt a ciklikus fájdalomtól félelmet, bűntudattal karöltve.

Szóval, vége volt egy szoptatásnak. 

Szoptatás után 1-3 perccel:

Húha, öröm. Ezt is túléltem. Martin is alszik. Hú! 

3-15 perc:

Jól van, még csak negyed óra telt el. Még gyógyulhat a mellem. Bekentem. Jó, tuti gyógyul. 

15-45 perc: 

Igazából fázok így félmeztelenül, és ez az érgörcs nagyon rossz, plusz mindenfele folyik a tejem RANDOM módon.

45-1 óra15 perc:

Húha, mi lesz ha korábban kel. Másra úgy sem vagyok jó, csak erre. De, hát ettől is félek. Hogy lehetek ilyen anya?!

1 óra 15 perc- 1 óra 45 perc:

Mindjárt felkel... megint nagyon fog fájni. Nem gyógyult meg. Még midig sebes. 

1 óra 45 perc-2 óra:

Húúúúú, de olyan ügyes vagyok, eddig kibírtam. Most is ki fogom!!!

2 óra - 2 óra 1 perc:

Felkel basszus, mozgolódik. Nem leszek rá képes. ÁÁÁÁÁÁ. Nagyon fáj. Már most nagyon fáj, mi lesz, ha enni fog majd...

Felkelt:

Végem. Nem bírom. Nem tudom elringatni. Éhes. A mellemet akarja. Hol a pelenka? Egyik a számba, másik a mellemre, hogy ne legyen minden tiszta anyatej...Izzadok. Leizzadtam. Muszáj bele tennem a mellem a szájába. Húha, biztos, hogy éhes? Igen... Na jó, kezdjük. 

Nem vicc. Tényleg így nézett ki. Minden nap. Minden perc. 

Napközben félmeztelenül mászkáltam, mert semmit nem tudtam elviselni magamon.

Csak annyit tudtam, hogy bíztam a testemben, hogy szépen alkalmazkodik majd Martinhoz. 

Várandósfoglalkozáson volt egy lány, aki egyszer azt mondta, hogy igazából minden elmúlik majd. És ha így tudsz gondolni a dolgokra, akkor az elég sok reményt ad.

Elmúlik. 

Kipróbáltam azt, hogy fejtem a tejem, azt hogy nem fejtem, bimbóvédőt is próbáltuk, mondjuk az nálunk bejött, mert végre kinyitotta a száját Martin, hogy be tudja kapni. Sokan írták, hogy cumi zavar lesz, de nekünk bevált. 2-3 éjszaka próbáltuk, de annyival jobb volt így. Nem szerettem volna, ha bármi megzavarja a jó szopizási technikát, ezért tényleg csak maximum 10 szoptatásnál haználtuk. 

Segítségként hívtunk szoptatási tanácsadót, aki nagyon sokat segített. Bár ha okosabb vagyok, hamarabb hívom. 

Nekem nagyon sokat segített, és csak ügyesebbnek éreztem magam, hogy merek segítséget kérni, hiszen van, aki okosabb nálam, és ügyesebb, és már szoptatott :)

Szóval egy masszív 2 hónap után, azt tudtam mondani, hogy nem is annyira szörnyű ez a szoptatáas dolog.

A 3. hónapra elértünk oda, hogy kényelmesen is tudok ülni, és nem feszülnek az izmaim fél órán keresztül, valamint a hátam sem szakad le. 

A 4. hónapra pedig ott tartunk, hogy bárhol, bármikor képes vagyok szoptatni!

Ez azz!!!!

Mondom még egyszer, ez a Mi történetünk. Vannak sokkal nehezebb történetek és könnyebbek is. Nálam az segített sokat, hogy végig arra gondoltam, hogy Martin kis szája gyógyító erejű, és igaz, hogy nagyon fáj, de közben gyógyul is. 

Rengeteg kitartást kívánok Nektek, akik a szoptatás bármelyik fázisában vagytok, és Nektek is, akik tápszert adtok a babának! Egyik sem könnyű! 

Tuti, hogy hősök vagyunk!
És Ti is Apukák, akik segítetek nekünk ezekben a nehéz pillanatokban...Áron, nem tudom, hogy hol lennék nélküled!