2019, megleptél.

Nem vagyok az a nagy összegzős típus. Ez nem tudom, hogy mennyire gáz, de hát ez van. Valahogy nehezemre esik visszaemlékezni, és órákat ülni egy munkafüzet felett, hogy na miért is vagyok hálás, meg mit tanultam az előző évben, meg mit fogok jobban csinálni jövőre.

Ezek valahogy nálam útközben alakulnak. Akkor és ott adok hálát, mikor éppen történnek a dolgok, és most tanulom, azt, hogy ne halogassak, hanem minden tennivalót azonnal csináljak meg- ( Áron, ha olvasod, ne vágd a fejeket, tényleg tökre próbálkozom).

Sosem értettem ezt a -télen kezdjük újra az életünket dolgot. Vagyis érted, minden alszik, minden pihen, a testünk éppen a 'téli álmát aludná'. Erre a semmiből elkezdünk salátát enni, sportolni mint a güzü és akkor csodálkozunk, hogy tavasszal megérkezik a tavaszi fáradtság, éppen akkor, mikor újult erővel kellene virágba borulnunk és növekednünk. Meg amúgy is, mi az, hogy akkor január 1-től majd kedvesebb, hálásabb, egészségesebb leszek?!

Bocsi, de tényleg? Mi van akkor, ha el sem jön az a január 1? Miért nem változtatsz most? Hiszen igazából most élsz, nem majd.

Együtt ünnepeljük az új évet, csilliárdokat kidobva tüzijátékra, és úgy gondoljuk, hogy ha elég jól megünnepeltük, akkor itt aztán gyökeres változások fognak következni,mert eltemettük a múltat, holnap már az új életünkben kelünk fel. Jaa, hogy holnap még tök fáradt és másnapos leszek egészségesen élni?! Sorry, akkor majd csak január 2-től leszek fitt.

Na most, hogy kicsit kidühöngtem magam jöhet is a tömör, de annál rövidebb összefoglalóm a múlt évről. Isteni társam ebben a Google Photos, mert itt meg tudom nézni, hogy tavaly ilyenkor mi is történt, mert nyilván az agyam képtelen lenne felidézni ezt a sok mindent. (Főleg, hogy Martin és Zoárd minden lépését fotózom :))

Körülbelül 5. alkalommal futok neki az évnek. És ahogy jönnek fel az emlékek úgy akarnám egyre részletesebben, egyre pontosabban leírni, hogy mik is történtek velük. 

Az előző összefoglalóm annyira részletes volt, hogy még Martin síruhájának a színét is megemlítettem, pedig aztán ez tök nem releváns most.

Aztán rájöttem, hogy teljesen felesleges nekem most a történeteket elmesélnem, hiszen az a lényeg, hogy mit tanultam, mit viszek tovább, mi az, ami a segítségemre lesz.

Itt is írhatnék egy csomó mindent (nem jó ötlet pirosra festeni a hajad, stb.), viszont inkább tényleg tömör leszek.

Amit a 2019-es év tanított:

Erősebbek vagyunk, mint hittem - A tökéletesség valami teljesen más, mint amit eddig hittem. 

( Ilyenkor, mikor Zoárdról írok, mindig annyira lelkiismeret furdalásom van Martin miatt, hogy de hát ő is csomó mindent tanított, többek közt, hogy bármekkora testi fájdalmat ki bírok - és nem a szülésre, hanem a szoptatásra gondolok. De ez az év most Zoárdé is volt.)

Hu, most megint vettem egy nagy levegőt. Az emberi életben kevés beszélgetés marad meg élesen. De Zoárd diagnózisa után, mikor kint ültünk a teraszon Áronnal, az megmarad. Ha visszagondolok, érzem az illatokat, a meleget, a Hold fényét. Ráz a hideg most is, ahogyan írom. Ez egy olyan sorsfordító pillanat volt. (Erről már írtam korábban.) 

Annyira nehéz átadni, ez sajnos tényleg olyan dolog, amit nem tud az ember elmagyarázni. Aki tudja, az tudja. Akivel megtörtént. És visszagondolva szebb nem is lehetett volna. Fájdalom, reményvesztettség, félelem. Földöntúli boldogság. Elfogadod, hogy kaptál. Hogy nem azt kaptad, amit vártál. De sokkal többet, mint amire számítottál. 

Tökre igyekszem többet írni, de elég lusta és elég fáradt vagyok ahhoz, hogy inkább az instám nyomkodjam. Ott picit több infó van, szóval, ha gondolod kövess be ott is @elégjóanya.