Úgy, ahogy vagyunk

Zoárddal.

Ezek vagyunk mi.

Meztelenül.

Úgy, ahogy vagyunk.

Andival nem kifejezetten okozott gondot az, hogy levegyem a ruhám. Egyrészt a szülésen már mindent látott, másrészt a szégyenlőség fogalmát az első szülésem óta elengedtem, harmadrészt pedig biztonságban éreztem magam Andival, a jól befűtött stúdióban.

A fotózás előtti este álltam a tükör előtt és néztem, hogy Te jó ég. Engem így fognak holnap lefotózi.

Ezzel a testtel. 

Vártam, hogy extrán bepánikolok és inkább lemondom a fotózást.

De a pánik valahogy nem jött. Pedig az egy évvel ez előtti Dóri pánikolt volna. 

Szóval nem jött a pánik, inkább csak valami izgulás-félét éreztem. (Amiért ügyesen meg is veregedtem a vállam, hogy ezazzzz!)

Közel 30 fele, most jött el először! az az érzés, hogy úgy vagyok jó, ahogy vagyok. 

Durva, hogy el kellett telni 30 évnek (29) ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Bármennyire is meg van nyúlva... :)

És ne is kérdezd, hogy most honnan jött ez az önbizalom. 

Csak jött. És ez baromi jó érzés.

Az pedig csak plusz az egészben, hogy tökéletesen látszik az oldalamon a tetoválás.

Agapé.

Szeretlek, mert szeretlek.

#womanpower