Napjaink

Húha, nagyon sok mindent tudnék írni, mert napi szinten eszembe jutnak dolgok, amin lehet kattogni/vagy épp nem kattogni. Na nem azért, mert Zoárd danka, hanem mert 2 gyermekes anyává váltam.

És ez felvet egy csomó kérdést, amit igyekszem kibontani, elmesélni, mert tudom, hogy ezek nem csak az én érzéseim. Hanem, minden anya találkozik ezekkel a kérdésekkel.

Zoárddal most ott tartunk, hogy heti 3x járunk fejlesztésre. Azért mi járunk és nem Zoárd csak, (amúgy ki nem állhatom, ha valaki úgy beszél a gyerekéről, hogy kinőttük, fogat mosunk, bekakiltunk), mert hát közben én is fejlődök, másrészt Zoárd nem tud egyedül elmenni. :D

Egyre jobban ügyesedik, mindent úgy csinál, ahogyan egy hasonló korú baba. 

A fejlesztések száma még nőni fog, mert  a mozgásterápián kívül jön hozzá egy gyógypedagógia, később csoportos foglalkozás, aztán pedig, majd kb 2 év múlva a víziterápia. 

Legfontosabb kérdés az volt az elmúlt 3 hónapban, hogy milyen fejlesztést-, kit-, hol válasszunk. Ezt megnehezíti az, hogy a fejlesztők egymásra mutogatnak, hogy ki miért nem jó, ki miért jó. Amiből egyébként volt néhány nagy sírásom is, mert, hát én honnan tudjam, hogy hosszútávon mi a jó Zoárdnak? Honnan tudjam, hogy a dévényes pontosan mit csinál, esetleg a tsmt, vagy a pszihomotoros mozgásterapeuta fogja tudni a legtöbbet kihozni az én gyerekemből. Ja, és e mellett persze anyukákat sem tudsz megkérdezni, mert mindenkinek a saját- általa választott- módszer jön be.

Egyébként az egyik ilyen kérdésemet feltettem egy down-os csoportban, hát elég sokat elárul az, hogy kb azonnal ki is léptem a csoportból, mert nem kaptam támogatást, hanem konkrét kiosztásokat olvastam a kommentek között, hogy nekem miért esik nehezemre 1 órát utazni egy fejlesztésre, és kb ez a minimum, amit megtehetek a gyerekemért...wtf? (Amúgy is kivagyok a kretén kommetelőktől, ami nem épít, hanem csak lehúz, és nem a kérdésre válaszol.)

Na, hát miután sikerült meghoznom (mert, hogy ez igazából tőlem függ - nekem kell Érzeni, hogy mi a jó. Ki a jó. Hosszútávon belefé e 1 óra utazás oda és 1 óra utazás vissza. Stb. ),úgy gondolom, hogy jól döntöttem.
Zoárd nagyon szeret Kornélnál lenni. Ez sajnos nem azt jelenti, hogy nem sír vagy végig neveti a foglalkozásokat. Pusztán csak annyi, hogy látom Kornél odaadását és Zoárd mérhetetlen nyugalmát, ha ott vagyunk. Ennyi nekem elég. Plusz az is sokat dob a helyzeten, hogy szinte bármit megkérdezhetek és kapok is rá normális választ. Ez nekem így tökéletes. És Zoárd meg fejlődik, ügyes. 

A nagy lelki vívódásom meg ott mutatozik meg, hogy ha éppen nem fekszem Zoárd mellett és emelem a fejét, vagy csörgetek egy csörgőt, akkor biztos, hogy mindent megteszek érte? Biztos, hogy eleget fejlesztem? Biztos, hogy csak ennyi telik tőlem? 

Ezek pedig napi szintű vívódások, amikről igyekszem magam leszoktatni, hiszen semmi értelme. Ha kevésnek érzem, üljek oda többször, ha pedig olykor-olykor megengedem magamnak, hogy megegyem az ebédemet melegen, attól még Zoárd nem fog visszafejlődni.

A másik érdekes kérdés, amin szoktam gondolkodni, hogy vajon a többi anyuka látja, hogy Zoárd picit más? (és, ha látja az engem miért érdekel?!) Látják e rajta azt, hogy danka? És ha nem/igen, nekem el kell mondanom?

Olyan furi, mikor így emberek jönnek oda, hogy -Jajj de aranyos kisbaba, alszik? Ilyenkor általában megmondom nekik, hogy igen, tök jól alszik, este 9től reggel 6ig. És akkor jön az, hogy én mennyire szerencsés vagyok, nekem így biztosan sokkal könyebb, az ő gyereke bezzeg...

Szóval ilyenkor mondanám is, meg nem is.

Nem tudom, hogy mi a jó, vagy, hogy van e jó opció ilyenkor.

Mert nem tervezek senkit sem letámadni, hogy szia, amugy az én gyeremekem danka. És a tiéd jól alszik?

Viszont így mindig olyan furcsa helyzet áll elő, lehet, hogy csak bennem, de azért ez mégis csak kicsit érdekes szituáció.

Fontos infó, hogy mi Zoárdot egyáltalán nem úgy szeretnénk nevelni, hogy figyu, te egy kicsit más vagy. Mert attól, hogy más, még tökéletes. És annyira nem vagyunk hívei ennek a megbélyegzés dolognak. Martinnál is nagyon figyelünk, hogy ne tegyünk rá címkéket. Pl.: ha vannak rosszabb éjszakái, nem kezdem el azt mantrázni-se neki, se magamnak- , hogy rossz alvó, vagy ha nem eszik meg valamit, akkor nem pörgök rá, hogy nem szereti, vagy nem ette meg. Ezek nálunk nagyon fontosak.

Most jelenleg ez van velünk.

Tökre igyekszem többet írni, de elég lusta és elég fáradt vagyok ahhoz, hogy inkább az instám nyomkodjam. Ott picit több infó van, szóval, ha gondolod kövess be ott is @elégjóanya.

Szép estét Nektek, és boldog hétfőt :))

Dóri